Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Macskák

Történelem 
A macska háziasítása és története 

A macska háziasítása rendkívül sokáig tartott, kezdete az ember letelepedésének időszakára tehető.

Egyre több bizonyíték kerül elő, melyek azt bizonyítják, hogy a folyamat már jóval előbb elkezdődött, mint ahogyan azt ma gondoljuk. Különböző maradványokat találtak Jerikó mellett, melyek korát 9000 évesre becsülik. Egy ideig nem volt bizonyíték arra, hogy ezek tényleg háziasított állatok lehettek, de egy francia paleozoológus, Jean-Denis Vigne és munkatársai 2004 áprilisában a ciprusi Shilloukambos mellett feltártak egy egykori kőkorszaki település temetőjében egy sírt, amelyben az eltemetett ember mellett egy macska csontjait is megtalálták.[8][9] Anatóliában is találtak olyan, körülbelül i. e. 6000 táján készült szobrokat, amelyek macskával játszó asszonyokat ábrázolnak. Ezek alapján feltételezhető, hogy a macska háziasítása Elő-Ázsia területén már 9500 évvel ezelőtt is elkezdődhetett. Egy 2007-es DNS-vizsgálat eredménye szerint ősétől már 100-130 ezer évvel ezelőtt elvált, jóval korábban, mint azt a régészeti leletek bizonyítják, majd a termékeny félhold területén élő emberekhez szegődött, hamarabb, mint a kutya.[10]

Az ókori Egyiptomból az ember és a macska közötti kapcsolatot igazoló első leletek (múmiák és írásos adatok) az Ó- és Középbirodalom közötti időszakban (i. e. 2000 körül) keletkeztek,[11][12] mikor a macska háziasítása már valószínűleg megtörtént,[13] ugyanis a „miú” és „mií” (avagy „imiú” és „imií” [14]) néven feljegyzett hím és nőstény macskákról nem derült ki egyértelműen, hogy vadállatok voltak-e. Kezdetben csak szent állatként – Básztet szent állataként – tisztelték őket (elpusztításuk halálbüntetést vont maga után[15]) és saját kultuszuk alakult ki, később azonban már amiatt is tenyésztették a macskákat, mert magtáraiktól távol tartották az egereket és más rágcsálókat, sőt a sivatagból betévedő kígyókat is. A macskakultusz erejét jól példázza az az i. e. 525-ben lezajlott hadjárat, mely során II. Kambüszész, perzsa király meghódította Egyiptomot, miután Pelusium ostrománál katonái fedezéséhez élő macskákat (és más szent állatokat) használt fel, mivel rájött, hogy emiatt hadseregével az egyiptomiak nem lesznek hajlandók harcba szállni.[16] (Megjegyzendő, hogy Perzsiában, ahol ez idő tájt a macskákat nem kedvelték különösebben, a muzulmán hit elterjedéséig a kutya számított szent állatnak, bár a fekete macska ezután is a gonoszságot szimbolizálta.) Szicíliai Diodórosz is feljegyzett egy Julius Caesar idejében történt esetet, mikor a feldühödött tömeg végzett egy rómaival, aki véletlenül megölt egy macskát.

Közvetett bizonyítékok alapján valószínűsíthető, hogy az ősi Egyiptom szent macskáinak egyenes ági leszármazottai napjainkban a kenyai Lamu szigetvilágában élnek.[17] A közvetett bizonyítékok: a hasonló testfelépítés, az archeológiai bizonyíték az évezredes élőhelyekre vonatkozóan, a Lamu és Egyiptom között zajlott vörös-tengeri kereskedelem és a szigetek genetikai elkülönülése.

Számos kínai rajz bizonyítja, hogy a Távol-Keleten már i. e. 1500 körül ismerték a macskát, mely az Egyiptommal ősidők óta kapcsolatban álló[18] Indiából kerülhetett oda, ahol vallási ceremóniáknál kapott fontos szerepet. Kezdetben a gazdagok státusszimbóluma volt, majd a későbbiekben az értékes selyem kártevőktől való megvédéséhez használták fel. Japánban a szent iratok megóvásában nyújtott segítséget.

Az ókori görögök és rómaiak az egyiptomiakhoz hasonlóan nagy tiszteletben tartották őket. Habár Európában már az i. e. 5. században megjelentek a macskák az Itáliai-félszigeten létrehozott görög Magna Graecia tartományban,[15] viszonylag későn, az 1. században kezdtek elterjedni az Észak-Afrikából és a Közel-Keletről érkező állatok, melyek génállományát a későbbiekben az európai vadmacskával történő kereszteződés gazdagította.[19] Egyiptomból az akkortájt féltve őrzött macskák első példányait a görögök csempészték ki, és mire a fáraó csapatokat küldött a visszaszerzésükre, már megkezdődött az állatok terjesztése (a föníciaiak részvételével) a Földközi-tengeren keresztül. Britanniába (ahogy Pannóniába is), az első példányokat a rómaiak vitték be, akik számára az eleinte luxusállatként tartott macskák a szabadság és a függetlenség jelképévé váltak.

A kora középkorban a macskák Európa-szerte elterjedtek, mivel egyértelműen hasznosnak bizonyultak a földműveléssel foglalkozó területeken és a városokban is. A 9-10. század táján élt walesi uralkodó, Hywel Dda (avagy Jó Hovel) még törvényben tiltotta meg a macskák bántalmazását és elpusztítását (amellett, hogy árukat is meghatározta). Ekkortájt Angliában a ritka és értékes macskák még az udvari nemesség hölgytagjainak társállataiként éltek. A későbbiekben azonban a keresztény egyház a sátán képmásának, valósággal a gonosz megtestesülésének kezdte tekinteni őket, és híveinek a macskák megkínzását és megölését javasolta. Azt is hirdették, hogy a boszorkányok éjszaka macska alakját öltik magukra. 1484-ben VIII. Ince pápa pogány állatoknak kiáltotta ki őket, és ezzel hivatalosan is megkezdődött az évszázadokon át tartó üldözésük. Számuk gyors ütemben csökkent, ennek hatására az egerek és a patkányok óriási számban elszaporodtak, és egyúttal ez tehető felelőssé a járványok, köztük a fekete halál, azaz a pestis megjelenéséért is.[20]

A tengerészek ebben az időszakban is kedvelték őket, az angol haditengerészetnél például bekerültek a legénységi állományba. Úgy vélték, hogy szerencsét hoznak gazdájuknak, és megmutatják a kedvező szeleket. Saját nyelvükben gyakran megjelenik például a cicamancs, ami gyenge szellőt jelent. A hajókon, a 15. és a 18. század között a világ összes tájára eljutottak, köztük Új-Zélandra is, ahol helyrehozhatatlan pusztítást végeztek az őshonos, röpképtelen futómadarak körében.

A kor haladtával az emberek egyre jobban felismerték hasznukat, tartásuk ismét természetessé vált. A 19. században még mindig akadtak olyan könyvek, melyek rossz színben tüntették fel a macskákat. Tudatos tenyésztésük kezdete is erre az időszakra tehető. 1871-ben került sor az első európai macskakiállítás megrendezésére, a londoni Crystal Palace-ben.

A 20. századra az egyik leggyakoribb háziállattá vált, emellett orvosi, genetikai és fiziológiai kutatások alanyaként kezdték felhasználni. Magatartásuk az 1960-as években lett vizsgálat tárgya. Egyes példányaik az első emberes űrutazásokat előkészítő kísérleti repüléseken is részt vettek. A becslések alapján a kedvtelésből tartott egyedek száma az 1990-es években a történelem során először haladta meg a kutyákét, a 21. század elejére pedig a házi macskák létszáma világszerte meghaladta az 500 milliót. A háziasítás ellenére is képesek vadon élni, és gyakran kisebb kolóniákat alkotnak.
Mítoszok, hiedelmek és legendák 

Számos ősi vallás szerint a macskák felemelkedett lelkek, melyek az emberek társai vagy vezetői, minden dolgok tudói, akik azért hallgatnak, hogy ne befolyásolják pártfogoltjaikat. Egyes hiedelmek szerint hatodik érzékkel rendelkeznek, képesek a lelkek, a szellemek és a gonoszság észlelésére.

Peru partjai mentén lakó indiánok legfőbb istenüket, Aiapaecet öregemberként ábrázolták hosszú macskafogakkal és bajusszal. Ő őrködött a vadászat sikere és a nemi aktus termékenysége felett.[21]

Egyiptomban, Básztet az otthonok, a termékenység és a házi macskák istennője volt. Alakja később több istennőével is egybemosódott, tekintették Szahmet oroszlánistennő békés alakjának, és Hathorral is azonosították. Így Ré szemeként is utaltak rá, mely a napisten bosszújának eszköze volt. Macskaként vagy macskafejű emberalakként ábrázolták, többnyire egy szisztrummal a kezében. Kultusza központjául a Nílus deltájánál álló Per-Basztet (görög nevén Bubasztisz) városa szolgált, ahol a kultusz i. e. 390-ben történt betiltásáig, mintegy 2000 éven át minden évben nagy ünnepségeket tartottak a tiszteletére, és ahol az évezredek során egy nekropoliszban mumifikált macskák százezreit helyezték el – melyeket (egy kivételével) később az angol gyarmatosítók gőzhajóik üzemanyagaként elégettek, illetőleg őrölt formában trágyaként hasznosítottak.[15][22]

A görög istenek közül Artemisz (akinek római megfelelője Diana) és Hekaté kötődik ehhez az állathoz.

Egy ősi keleti legenda szerint a macska az oroszlán tüsszentéséből született, Noé bárkáján.[23]

A macska Cat Sidhe illetve Cait Sith néven, időnként emberi alakot is öltő lélekrablóként bukkan fel a kelta mitológiában.[24]

A skandináv mitológiában is fontos szerepet tölt be, ugyanis a vikingek társállatként és patkányfogásra is használták az általuk háziasított és Skogskattnak nevezett norvég erdei macskát. A Gleipnirnek nevezett lánc, melyet a törpék kovácsoltak (a Fenrir nevű farkas megkötésére), többek között összetevőként tartalmazza a macska járásának hangját is. Freya, a szerelem, a termékenység és a háború istennője erősen kötődött a macskákhoz, melyeket szent állatainak tekintett. Gyakran ábrázolták egy szekéren utazva, melyet két ló méretű szárnyas macska húzott. A menyasszonyoknak gyakran adtak ajándékba macskakölyköt az istennő nevében. Misztériumában a Hold a macska szimbólumaként jelenik meg (ehhez hasonlóan más népek, például az egyiptomiak mítoszaiban is kötődik a Holdhoz).

A hindu Shashtit, a házasság és a születés istennőjét is gyakran macskán lovagolva ábrázolják. A buddhizmusban a macskalét a jók privilégiuma, a Paradicsomba való belépés előszobája.[25]

Mohamed próféta kedvenc macskáját Muezza-nak hívták.[26] A róla szóló legismertebb történet szerint,[27] mikor egyszer Mohamed imádkozni indult, fel akarta venni az egyik köntösét, melynek ujján a macska aludt. Mivel nem akarta felébreszteni az állatot, levágta a ruha ujját. Mikor visszatért, a macska felébredt és meghajolt Mohamed felé, aki viszonzásképpen háromszor megsimogatta kedvencét. Egy hasonló történet szól egy megnevezetlen kínai császárról is.

Kínában a macskát az ártó szellemek és démonok mágikus erővel felvértezett ellenségének tekintették.[28] A kínai asztrológiát alkalmazó régiókban helyenként a nyúl évét a macska évének nevezték el és az ez évben született emberek személyiségét hozzá hasonlítják.[29] Néhol áldozatokat mutattak be a tiszteletére, a déli területeken azonban ínyencségként kezdték fogyasztani.

Ahogy a Távol-Keleten sokhelyütt, Japánban is szerencsehozóként tekintettek rá. Ehhez egy 17. századi legenda szolgált alapul,[30] amely szerint egyszer a Tokió közelében álló Gotokuji templom szerzetesének macskája megmentett egy gazdag és magas rangú embert, akit elcsalt egy fa alól, amibe rövidesen belecsapott a villám. A boltok bejáratánál még napjainkban is láthatók a felemelt lábukkal integető macskát ábrázoló szobrok (az úgynevezett Maneki Neko-k, "köszönő macskák"), melyek a néphit szerint szerencsét és üzleti sikert hoznak.

A 15. századi Gerolamo Visconti boszorkányokról írt ismertetőjében[forrás?] megemlíti, hogy éjszakánként a boszorkányok macska alakjában próbálnak az alvó gyermekek közelébe férkőzni. Ezután kezdett elterjedni az a francia szokás, mely szerint a templomok alapjába egy macskát temettek, amivel szimbolikusan elfojtották a gonosz erőket és legyőzték a sátánt. 1607 táján került be az európai folklórba az az elképzelés, amely szerint a macska megfojtja az újszülötteket, és orrát a gyermek szájához téve kiszívja belőlük a lelket. A történet annyira elterjedt, hogy egyszer egy angol bíróság is ezt a következtetést vonta le egy gyermek halálával kapcsolatos ügyben. Több magyarázat is született arra vonatkozóan, hogy miért történhet mindez. Az egyik elképzelés szerint a macska féltékeny az újszülöttre, akinek gazdái több figyelmet szentelnek. Egy másik indoklás szerint a gyermek szájából áradó tejszag készteti erre az állatot. Ez utóbbi elképzelésnél nem vették figyelembe, hogy még ha a macska tejen is nevelkedik, általában szívesebben iszik vizet.

Bár a Biblia nem ír a macskáról, a keresztény néphagyomány megemlékezik arról, hogy az újszülött Jézust a jászolban egy macska tartotta melegen.[31] A történet egy másik változata szerint a macska pusztította el azt a mérgeskígyót, amit a sátán küldött, hogy végezzen Jézussal. Köszönetképpen Szűz Mária megsimogatta az állatot, melynek fején M betű, hátán pedig sötét sáv vált láthatóvá, amely a cirmos leszármazottain is megmaradt.

A közhiedelem szerint a macskáknak kilenc életük van. A szívósságukra vonatkozó elismerés alapja az az észrevétel, hogy a macskák néha látszólag megfeledkeznek létfenntartási ösztönükről, és hogy túlélnek olyan zuhanásokat is, amelyek más állatok számára feltehetőleg végzetesek lennének.

Egyes macskákkal kapcsolatos babonák a 21. században is fennmaradtak, például vannak akik úgy tartják, hogy balszerencsét hoz, ha egy fekete macska keresztezi az útjukat. Az angolszász országokban az október végi halloweent megelőzően az állatvédők rendszerint nem adnak örökbe fekete példányokat, mivel tartanak attól hogy egyes befogadók csupán a tréfák vagy hiedelmek miatt kívánnak hozzájutni ezen állatokhoz, esetleg sátánista rituálék keretén belül kívánják feláldozni őket.

Az állatbarátok Olaszország-szerte első ízben 2007. november 17-én, szombaton ünnepelték a Fekete Macska Napját. A rendezvény gondolata az Olasz Állat- és Környezetvédő Társasághoz fűződik, amely ily módon szeretné eloszlatni a fekete macskákhoz fűződő számtalan babonás hiedelmet. Az állatvédők számítása szerint Itáliában évente 60 ezer fekete bundájú macskának vész nyoma évente: az állatok többségét elrabolják, s feltehetően megölik, sátánista szertartásokon áldozzák fel őket.[32]
Híres macskabarátok és macskagyűlölők [szerkesztés]„ Az embernek azért van szüksége macskára, hogy félelem nélkül simogathasson egy ragadozót ”

A történelem során számos macska vált ismertté, esetenként híres gazdáik, szokatlan tulajdonságaik vagy tetteik révén.
Anatómia 

A macskák sportos alkatúak, testük gyors, intenzív tevékenységre alkalmas, így ideális a ragadozó életmódhoz. Jó futók, rövidtávon képesek elérni az akár 50 km/h-s sebességet is. Ízületeik hajlékonyak, hosszú lábaikkal, rugalmas erős izmaikkal remekül ugranak, képesek függőlegesen felfelé a kerítésekre vagy falakra akár két méter magasságba is felugrani, álló helyzetből. Emellett igen jó az egyensúlyérzékük (egyensúlyuk megtartását hosszú hajlékony farkuk is segíti), reflexeik gyorsak.
Fiziológia 

A kölyköket 8-9 hetes korukig az anyjuk eteti, a felnőtt egyedeknek naponta 1-2 étkezésre van szükségük, melyek során testtömeg-kilogrammonként mintegy 4-5 dekagramm[15] táplálékot fogyasztanak el.

A macskák más állatokhoz képest meglehetősen sok időt töltenek alvással, különösen idősebb korukban. A napi alvásigényük körülbelül 12-16 óra, de átlagosan 13-14 órát alszanak, némelyikük azonban akár napi 20 órát is képes alvással eltölteni. Geoffrey B. West és Van M. Savage amerikai kutatók tanulmánya szerint az emlősállatok alvásigénye testméretük növekedésével csökken, bár az alvásigényt az agy mérete és energiafelhasználásának mértéke, valamint az életmód is befolyásolhatja (például a ragadozók többet alszanak).[34]

A macska időnként félálomban pihen, ehhez általában a lábait behajlítva lekuporodik, ill. lefekszik, szemeit behunyja, füleit előre vagy a zajok irányába fordítja. A félálomban töltött idő végén rendszerint alvó pózt vesz fel (például összegömbölyödik), majd elalszik. Az alvási folyamat az emlősökéhez és a madarakéhoz hasonlóan zajlik. A felszínes alvást felváltó mélyalvási szakaszban az izmok ellazulnak és bekövetkezik a REM-fázis vagy álomfázis, mely során az agyi aktivitást jelző EEG jelek hasonlítanak az ébrenlétnél megfigyelhetőekre. Ezt az időszakot a gyors szemmozgás mellett a bőr és az izomzat rángatózása is jelezheti. A mintegy 6-7 perces mélyalvási szakaszt körülbelül 20-30 perces felszínes alvás követi, melynek végén a macska néha felébred és testhelyzetét megváltoztatva újra elalszik. Az alvó állat számára a zaj vagy egyéb zavaró körülmény hatására történő hirtelen felébredés stresszt okoz, amely hosszú távon, gyakran megismétlődve pszichikai rendellenességet, betegséget is eredményezhet.[35]

Éjszakai életmódot folytató állatok lévén a macskák (elsősorban a fiatalabb példányok) gyakran hiperaktívvá és játékossá válnak az esti vagy a hajnali órákban. Az ilyen időszakokat „esti/éjszakai őrületnek” vagy „fél órás őrjöngésnek” is nevezik.[36][37]

A macska vérmérséklete nagyban függ fajtájától illetve tartási körülményeitől. A soványabb példányok általában aktívabbak testesebb társaiknál.

A macska normál testhőmérséklete 38-39 °C.[38] A macskának hőemelkedése van vagy lázas, ha a testhőmérséklete eléri a 39,5 °C -ot vagy feljebb emelkedik, amennyiben pedig 37,5 °C alá csökken, akkor kihűlt. Összehasonlításképpen az ember normális testhőmérséklete körülbelül 36,8 °C.[39] A házi macska szívverése percenként 140 és 220 között van, nagyban függ attól, hogy az állat mennyire izgatott (nyugodt állapotban 150 és 180 közé esik, amely nagyjából a duplája az ember szívverésének).

Életmód és viselkedés 
Környezet 

A vadmacska, a házi macska őse feltehetően sivatagi éghajlaton fejlődött ki, vad és háziasított formáit hasonló viselkedésmód jellemzi. A vadmacskák Ausztrália és az Antarktisz kivételével őshonosak valamennyi kontinensen. Az Észak-Afrikában élő kis termetű vadmacskák tűnnek a háziasított fajták legközelebbi ősének.

A macskák élvezik a meleget és a napsütést, gyakran alszanak napos helyeken. Magasabb hőmérsékleten érzik jól magukat, mint az emberek, akik számára a 44,5 °C-nál nagyobb bőrfelszíni hőmérséklet már nehezen elviselhető, míg a macskák akkor kezdik kellemetlenül érezni magukat, ha a bőrük 52 °C-ra melegszik.

Mivel közeli kapcsolatban állnak a sivatagi állatokkal, rövid időszakokra vonatkozóan aránylag jól tűrik a hőmérséklet ingadozását. Egyes fajták, mint a norvég erdei macska vagy a Maine Coon más macskákhoz viszonyítva vastag szőrzettel rendelkeznek, amely jobb védelmet nyújt a nyirkos hideg időben (ködben, esőben és hóban), és nedves állapotában is 39 °C körüli testhőmérsékletet biztosít.

A legtöbb macska irtózik a vízbe való belemerüléstől; kivételt leginkább a török van fajta képez, amely kimondottan kedveli a vizet.[40] A beszámolók szerint az abesszin macska is jó víztűrő képességgel rendelkezik.

Ürüléküket, amely rendszerint száraz, igyekeznek a homokos területeken betemetni. Vizeletük nagyon sűrű, amely lehetővé teszi, hogy az állat a lehető legtöbb folyadékot megtartsa.

A macskák képesek hosszú időn át mozdulatlanok maradni, különösen a zsákmányra való várakozás közben.
Vadászat és étrend 

Evolúciójuk során a macskák sokkal nagyobb mértékben alkalmazkodtak a vadászathoz, mint a kutyák vagy más emlősök. Ez annak a mutációnak indirekt következménye volt, mellyel ősük elvesztette az édesség ízlelésének képességét, ezáltal pedig lecsökkent a növényi tápanyagbevitele. A növényfogyasztás drasztikus csökkenésével emésztő szervrendszerük lerövidült, így képtelenné vált a növényi táplálék hatékony feldolgozására, azonban mindez a testtömeg lecsökkenéséhez is vezetett, amely elősegítette a vadászathoz szükséges gyors mozgást. Viselkedési mintáik a vadászathoz igazodtak, rövid intenzív tevékenykedésüket hosszú nyugalmi periódusokkal kezdték ellensúlyozni.

A nagymacskákhoz hasonlóan a házi macskák is hatékony vadászok. Gerinces zsákmányukat a leopárdoknál és a tigriseknél megfigyelhető taktikával lesből támadva teszik mozgásképtelenné, majd hosszú szemfogukkal megsebzik a gerincvelőt, illetve a nyaki verőeret vagy a nyaki gyűjtőeret átszakítva súlyos vérzést okoznak, esetleg a légcső összezúzásával megfojtják áldozatukat. Míg a házi macska körülbelül ezerféle fajra vadászhat, addig a nagymacskák kevesebb, mint száz különféle állatot tekintenek zsákmányuknak. Bár az utóbbiak általában a nagyobb méretű állatokat igyekeznek elejteni, a kisebbek alacsony tápértéke ugyanis nem éri meg a vadászattal járó fáradtságot. Kivételt képeznek köztük a leopárdok, melyek gyakran vadásznak nyulakra és más kisebb állatokra is.

A jól táplált házi macskák is vadásznak a környezetükben élő madarakra, egerekre, patkányokra, skorpiókra és más kisebb állatokra. Gyakran előfordul, hogy meg is mutatják zsákmányukat a gazdájuknak. Ennek oka nem tisztázott, de a barátságos magatartás gyakran társul ezzel a viselkedéssel. A macskák talán dicséretet remélnek a csoporthoz való tartozás effajta szimbolikus kinyilvánításáért. Némelyik elmélet szerint azonban a macskák abból, hogy embertársaik a nap nagy részét távol töltik tőlük, arra következtetnek hogy vadászattal töltik az idejüket és ezért vannak bővében az ételnek. Zsákmányuk odaajándékozásával csupán szeretnének hozzájárulni gazdájuk élelmezéséhez.[22] Az etológus, Paul Leyhausen átfogóan tanulmányozta a házi macskák vadászó- és társadalmi magatartását – melyet Cat Behavior (Macska magatartás) című könyvében dokumentált –, és saját magyarázattal szolgált az ajándékozás jelenségére. Egyszerűen megfogalmazva, a macskák befogadják az embereket saját társadalmi csoportjukba és a hierarchiában betöltött helyüknek megfelelően feleslegessé vált zsákmányukat megosztják a csoport többi tagjával. A hierarchia tetején vagy annak közelében az ember áll.

Vadászó magatartásuk miatt a vadon élő macskákat számos országban kártevőnek tekintik. A házi macskákat esetenként zárt kifutóban vagy lakásban kell tartani, mivel másként pusztíthatják a veszélyeztetett helyi madárfajokat. Ausztráliában a hatóságok törvényt is hoztak ezzel kapcsolatban. Bizonyos helyeken a macskatartók csengőt akasztanak kedvencük nyakába, hogy ezzel figyelmeztessék az esetlegesen kiszemelt zsákmányt. Néha azonban a macska megtanulja hogyan váljon még csendesebbé, hogy a csengővel is képes legyen vadászni.

A macskák fogazata és emésztő szervrendszere a húsevéshez alkalmazkodott. A házi macskák kis mennyiségű növényi táplálékot is igényelnek, melyhez alkalmanként fű vagy más növények fogyasztásával jutnak hozzá. Míg a medvék és a kutyák általában gyümölcsökkel, bogyókkal, gyökerekkel és mézzel egészítik ki étrendjüket, a macskák leginkább húst fogyasztanak. Mivel egy genetikai anomália folytán valamennyi macskaféle képtelen az édesség ízlelésére,[41] ezek az állatok többnyire idegenkednek a gyümölcsök és a bogyók elfogyasztásától. Ennek ellenére sok házi macska kedveli a zöldséget.[42] A boltokban kapható macskaeledelek elsősorban húsból állnak, de gyakran tartalmaznak nagy mennyiségű búzát vagy rizst, amelyet hús melléktermékekkel, ásványi anyagokkal és vitaminokkal egészítenek ki. Előfordul, hogy a macskák füvet, leveleket, cserjéket vagy szobanövényeket rágcsálnak, elősegítve a megemészthetetlen táplálék felöklendezését.

A macskák képtelenek pusztán vegetáriánus étrenden élni, mivel ekképpen nem tudják előteremteni azokat a számukra szükséges tápanyagokat, melyeket a növények nem vagy csak kis mennyiségben tartalmaznak. Ezek közé tartozik a taurin, az A vitamin (a macskák szervezete nem képes a növényekben nagy mennyiségben jelen levő A pro-vitamin A vitaminná való átalakítására) és ide tartoznak egyes zsírsavak is. A taurin hiányától a macskák szeme lassan leépül, amely kezdetben látásproblémákat végül pedig maradandó vakságot okoz. Ezt az állapotot központi retina degenerációnak (CRD = Central Retinal Degeneration), nevezik. A tehéntej kis mértékben tartalmaz taurint, de a felnőtt macskák általában érzékenyek a laktózra. A laktózmentes tejet ugyan biztonságosan fogyaszthatják, de ez nem helyettesítheti a húst. Némelyik vegetáriánus ennek ellenére vegetáriánus étrend szerint eteti kedvencét, kiegészítve az ételt azokkal a tápanyagokkal, amelyek a macskák számára szükségesek.[42][43]

Egyes szobanövények ártalmasak ezen állatok számára. A húsvéti liliom levelei maradandó és életveszélyes vesekárosodást okozhatnak, de a filodendron is mérgező rájuk nézve. A Cat Fanciers' Association egy teljes listával szolgál a macskák számára mérgező növényekről.

Némelyik példány rajong az illatos macskamentáért. Bár általában nem eszik meg, gyakran hemperegnek rajta, tapogatják és esetenként meg is rágják (hogy a vomeronazális szervük segítségével jobban meg tudják vizsgálni). A hatása aránylag rövid ideig, legfeljebb egy órán át tart, azonban néhány órával később újra felkeltheti az érdeklődésüket. Kisebb hatásfokkal más növények is kiválthatnak hasonló reakciót.

A macskák néha válogatósak az étkezésnél, amely talán az édesség ízlelésének hiányából is fakad. Más emlősökkel ellentétben akár önként éheznek is, még akkor is ha olyan ételt kapnak, ami elég ízletes vagy olyat, amelyet korábban szívesen elfogyasztottak. Ez akkor is bekövetkezhet, ha a vomeronazális szervük hozzászokott egy adott ételhez vagy ha a gazdái elkényeztették az állatot. Ilyenkor minden olyan ételt elutasítanak, amely nem felel meg az elvárásaiknak. Az is előfordulhat hogy ráunnak a kapott ételre és addig nem esznek belőle, amíg újra meg nem kívánják. Az önkéntes éhezés azonban csak rendkívül ritka esetben tart addig a pontig, ahol az állat szervezete már károsodik a rohamos súlycsökkenés és a máj működési zavara (hepatikus lipidózis) következtében, amely beteges étvágytalanságot okoz és kezeletlenül 48 órán belül az állat pusztulásához vezet.

Emellett a macskák érdeklődést mutathatnak az emberi ételek, például a fasírozott, sült csirke, kenyér, pizza, jégkrém, paradicsomleves, szalonna, sárgarépalé, olajbogyó, gomba iránt, de az olyan ínyencségek is felkelthetik a figyelmüket, mint a főtt kukorica vagy a sárgadinnye. Az emberi étel és a macskaeledel együttes fogyasztása azonban az állat elhízásához vezethet, amely számos problémát okozhat, akár cukorbetegséget is, főként a kasztrált hímeknél. Az elhízás orvosolható diétával és fizikai gyakorlatokkal, azaz játékkal, amely különösen a lakásban tartott példányoknál hasznos.

Kialakulhatnak olyan táplálkozászavarok is, mint a pica, amely során az állat szokatlan dolgokat rág vagy eszik meg, például ruhaszövetet, műanyagot vagy gyapjút. Ez kis mennyiség esetén nem ártalmas, a nagy mennyiségű emészthetetlen anyag (például egy teljes zokni) eltávolítása azonban orvosi beavatkozást igényel. Ez a betegség különösen a sziámi és a burma fajtákat érinti, illetve azokat, amelyek ezek őseitől származnak.

A macskák károsak is lehetnek a környezetükre nézve, amennyiben egy olyan területre kerülnek, ahol a helyi fajok nem képesek megfelelően alkalmazkodni hozzájuk. Előfordulhat, hogy fajpusztulást okoznak (mint például a Stephens-szigeti álfakusz esetében).
   Higiénia 

Köztudott, hogy a macskák rendkívül igényesek a tisztaságot illetően, körülbelül az életük 30%-át töltik tisztálkodással.[49] A mosakodás elősegíti a test melegének megőrzését, eltávolítja az élősködőket és serkenti a bőr vérkeringését. Nyelvük papilláival és nyáluk használatával tartják tisztán bundájukat. A macska nyála jól tisztítja a szőrzetet, az embernél azonban allergikus reakciót válthat ki. A macskára allergiás emberek egy része szénanáthától, asztmától vagy bőrkiütésektől szenved, másokon azonban nem jelentkeznek az allergiára utaló tünetek.[50] Némelyik macska szívesen mosdatja a fajtársait vagy akár a gazdáját is. A tisztálkodás közben lenyelt és a gyomorban összetapadt és megszilárdult szőrt (melyet bezoárkőnek neveznek) időnként kiöklendezik. A hosszú szőrű fajtáknál ez gyakrabban fordul elő, azonban a felöklendezés megfelelő étrenddel és a bunda gyakori átfésülésével vagy szőrkefével való gondozásával elkerülhető. A macskák körülbelül ugyanannyi folyadékot veszítenek mosakodás közben, mint a vizelés során, ezért fontos hogy a folyadék pótlására mindig álljon a rendelkezésükre friss, tiszta ivóvíz.

A szobamacskáknak rendszerint egy alomként kőzúzalékot (például bentonitot vagy zeolitot), faforgácsot, papírt, esetleg virágföldet vagy homokot tartalmazó alomtálcára van szükségük, amely a számukra illemhelyként szolgál. Ez az alkalmatosság a háztartásban élő egyedek számától és az alom fajtájától függően gyakori tisztítást igényel, mivel az állat másképp nem hajlandó használni. Az illemhely használatának mellőzése mögött azonban egyéb ok is állhat, például székrekedés vagy más olyan egészségügyi probléma, amely az alom használatát megnehezíti. A házból kijáró macskák számára is célszerű egy illemhelyet fenntartani. Az alomtálca napi ellenőrzésével figyelemmel követhető az állat egészségi állapota is. Az alomnak és az alomtálcának is sokféle változata létezik, némelyikük használat után elkülöníti az almot az ürüléktől. Az almok egyes fajtái a vizeletet is magukba szívják, megnövelve az alom felhasználási idejét, bár előfordulhat hogy bizonyos almok némelyik macska számára egészségügyi problémát okoznak.[51]

Az alomtálcák növelhetik a toxoplazmózis fertőzés kockázatát a terhes nőknél és a legyengült immunrendszerű személyeknél, bár a fertőzés esélye a kizárólag lakásban élő macskák esetében kisebb. A fertőzésveszély csökkenthető, ha az alomtálcát naponta, egy a fertőzéssel szemben ellenálló személy kitisztítja.

A macskák betaníthatók az emberi használatra készített WC használatára is, melynek révén az alomtálca szükségtelenné válik, bár komoly higiéniai okokból ez nem ajánlott. A betanítás, melynek során az alomtálcát egyre közelebb helyezik a vécécsészéhez, általában két-három hetet vesz igénybe. Ehhez egy rövid ideig ajánlatos egy tálat vagy egy kisebb dobozt rögzíteni a vécécsésze fölé, de a betanítás más segédeszközök használatával is könnyíthető.[52] Mivel a vécécsészéről történő leesés megsebesítheti az állatot, melynek folytán tartózkodni fog a vécé használatától, célszerű egy rácsot vagy más az ürülék lehullását lehetővé tevő, erre a célra gyártott segédeszközt helyezni a csészére, amely növeli a biztonságot. A vécécsészét ajánlatos lefedve tartani abban az esetben, ha a macska nincs a vécé használatára szoktatva, máskülönben az állat megpróbálhat inni a benne levő vízből.


Karomápolás 

A macskák természetes ösztönük révén időről-időre keresnek egy megfelelő felületet, amelybe karmaikat belemélyeszthetik, hogy lábaikat hátra húzva megszabadulhassanak az elkopott karom burkoktól. A karomélesítés amellett hogy segít az izmok edzésben tartásában, örömet is szerez az állatnak, így gyakran a karomtalan példányok is elvégzik ezt a tevékenységet. A szobamacskáknak ehhez egy erre alkalmas karomélesítő póznára van szükségük, másképp a bútorokat és szőnyegeket kénytelenek használni, amelyeket könnyedén megrongálhatnak.[53] Az erre a célra gyártott eszközök általában szövettel vannak borítva, mely összezavarhatja az állatot, így végül nem tudja eldönteni mely felületeket szabad használnia és melyeket nem. Ennek elkerülésére célszerű egy egyszerű fából készült póznát beszerezni vagy a már meglevőt egy olyan durvább felületű textúrával bevonni (például egy aljával kifelé néző régi szőnyeggel), amely nagyban eltér a lakásban fellelhető egyéb szövetektől. A vadon született példányok gyakran nem értik a karomélesítő pózna célját, így a használatára való betanításuk tovább tarthat.

Habár a karomélesítés megvédi az állatot attól, hogy a karma túl hosszúra növekedjen, a karomápolás szükség esetén kézzel is elvégezhető egy erre a célra gyártott karom trimmelővel vagy akár egy egyszerű manikűrollóval is. A vágásnál nagyon körültekintően kell eljárni, ugyanis a karom élő részének elvágása az ujj megvágásához hasonlóan vérzéssel és fájdalommal jár. Az áttetsző karmú állatoknál az élő rész jól látható, a sötétebb karmúaknál azonban nem, így ezeknél még inkább vigyázni kell, hogy a vágáskor csak egy apró darabot távolítsunk el.

Karomeltávolítás 

Magyarországon az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény[54] tilja az állatok küllemének megváltoztatása céljából végzendő műtéti beavatkozásokat, köztük a karomeltávolítást is, amely azonban az Egyesült Államokban engedélyezett (a főbérlők néhol elő is írják a lakók számára az operáció elvégzését). A karomeltávolítást többnyire fiatal példányokon végzik. A műtét során az állatot érzéstelenítik, majd eltávolítják valamennyi karmát, az általuk okozott esetleges sérülések megelőzése és a berendezési tárgyak megóvása érdekében.

Számos állatorvos kritikával illeti az eljárást, mivel a karmok hiánya komoly következményekkel jár a macskára nézve:
Megfosztja fő védelmi eszközeitől, melyek nemcsak a harchoz, hanem a meneküléshez (például egy fára való felmászáshoz) is szükségesek;
Megnehezítheti a mozgást, amely az izmok leépüléséhez vezet;
A kapaszkodás és keskeny felületeken (például korlát, kerítés) történő egyensúlyozás képességének leromlása sérülésekhez vezethet;
Az állatot bizonytalanná és ingerlékennyé teheti, melynek következtében gyakrabban fog harapni.

Ezen okok miatt a szakértők nem javasolják a karomeltávolításon átesett macskák szabadba való kiengedését.

Hazánkhoz hasonlóan több nyugat-európai országban, például Finnországban, Németországban, Hollandiában és Svájcban is törvényileg tiltott a karomeltávolítás,[55] az Európai Egyezmény az állatok védelméről második fejezete alapján, amely megtiltja a nem gyógyászati célból végzendő műtéteket.[56] Nagy-Britanniában az állatvédők számára nehézséget jelent az országba bekerülő karomeltávolításon átesett macskák örökbeadása, így ezek többségét elaltatják. 2003-ban a kaliforniai West Hollywoodban az állatorvosok és az állatgondozók számára megtiltották a városban végzendő karomeltávolító műtéteket.

A karomeltávolítást 5-6 hónapos kor előtt általában nem javasolják, számos állatorvos azonban a lehető legkorábban (az állat méretétől függően már 2-3 hónapos korban) végzi el a műtétet, ugyanis a fiatalabb állatok ujjpercei ekkor még rugalmasabbak, inkább porcosak, mintsem csontosak, ami megkönnyíti az amputációt.

A karomtalanított macskának néhány napig pihenésre van szüksége, és (amennyiben lehetséges) meg kell óvni az ugrás közben fellépő terheléstől. Egy hétig vagy néhány napig kellemetlen lehet a számára, ha felemelik vagy játszani próbálnak vele (ez más jellegű műtétek esetében is megeshet). Ritkábban előfordulhat, hogy az operáció során az állat elpusztul, illetve hogy a fellépő komplikációk következtében fertőzést vagy maradandó fájdalommal járó sérülést szenved.

A karomtalanítás alternatívájaként alkalmazhatók a tompa, műanyagból készült karomvédők, melyeket mérgező anyagot nem tartalmazó ragasztóval kell rögzíteni és a karom burok elhullajtása esetén (nagyjából 4-6 hetenként) pótolni. Ezen eszközök szintén nehézséget okozhatnak az állat számára, mivel mesterségesen tompított karmait nem képes megfelelően használni.[57]


Betegségek 

A macskáknál gyakori vírusos és élősködők (bolha, kullancs, rühesség) által okozott betegségek, veszettség, angolkór, agyhártyagyulladás rendszeres védőoltással és megfelelő odafigyeléssel (például adott esetben bolhairtó nyakörv használatával vagy megfelelő étrend kialakításával) könnyen megelőzhetőek. Szükség van ezen felül az állat állandó figyelésére, mivel minden betegségnél vannak árulkodó jelek, feltűnőbbek a vakarózás, hasmenés, tüsszögés. Néhány esetben csak a megváltozott viselkedés árulkodik arról, hogy baj van.

A macska leukémia, más néven leukózis (FeLV) nyállal, vérrel és nemi úton terjedő, gyakori vírusos betegség, melyre hosszú lappangási idő jellemző. Ha az anyaállat fertőzött, az utódok is hordozni fogják. A tünetek sokfélék lehetnek, például különböző vérzések, hányás, hasmenés, a nyirokcsomók megduzzadása, ritkább esetben daganatok. Csökken az immunrendszer erőssége, előrehaladott állapotban gyakran másodlagos betegségek jelennek meg. Gyógyíthatatlan, megfelelő védekezés ellene a megelőzés, rendszeres oltással.

Az immunhiány-betegség, azaz a macska-AIDS (FIV) a leukózishoz hasonló, tüneteiben, a terjedés módjában azonos betegség, főleg a verekedő kandúrok karmolásaival kerül egyik egyedből a másikba. Gyógyíthatatlan, a tünetek gyakran évek múltán, öregebb korban vagy más betegségek folyamán jelentkeznek.[58]

A fertőző hashártyagyulladást (feline infectious peritonitis, FIP) szintén vírus okozta, emberre veszélytelen. Két fajtája létezik, a nedves változatnál a kór előrehaladtával a hasüregben folyadék gyűlik fel. A száraz változatnál ez a tünet nem jelentkezik, helyette szem- és idegi betegségek figyelhetőek meg. Általános az étvágytalanság, hasmenés és a súlyvesztés. A FIP az esetek 95%-ában halálos.[59]

Az Aujeszky-féle betegség a sertés húsának és belsőségének nyersen való adása után alakulhat ki. Tünetei a veszettséghez hasonlóak, innen kapta korábbi nevét, az álveszettséget. Könnyen terjed egyik macskáról a másikra, ezért a fertőzött példányt el kell különíteni a többiektől. Lappangási ideje nagyon rövid, csupán néhány nap. Gyógyíthatatlan, megelőzni csak a táplálékként adott hús megfőzésével lehet.


Társas viselkedés 

A macskákat az emberek többsége magányos állatokként ismeri, de valójában nagyon is társaságkedvelők. A legnagyobb különbség a macskák és kutyák (melyekkel gyakran hasonlítják össze őket) társas viselkedése között az, hogy a macskáknak nincs kollektív túlélési stratégiájuk vagy „falka mentalitásuk”; ami mindössze annyit jelent, hogy maguk gondoskodnak alapvető szükségleteikről (például egyedül keresnek élelmet és védekeznek támadás esetén). Ez azonban nem aszociális magatartás. Talán a legjobb példa a macskák természetes viselkedésére az elvadult példányok kolóniákba való szerveződése, melyekben az egyes tagok magukról gondoskodnak.

Az emberekkel való szimbiotikus kapcsolatuk évezredek során alakult ki. Gazdájukhoz való kötődésük nehezen vethető össze a vadmacskák magatartásával, de annyi bizonyos, hogy tudatában vannak annak, hogy az ember nem az ő fajukhoz tartozik (és nyilván önmagukat sem tekintik embernek). Ez a különbségtétel a gazdájukkal való kommunikáció során használt hangjelekben és testbeszédben is megnyilvánul. Egyes vélemények szerint pszichológiai szemszögből a macska az embert pótanyának tekinti, így a felnőtt egyedek egyfajta állandósult gyermekkorban élik le az életüket.[22] A macskák emberrel való kapcsolatának az állat 3-7 hetes kora között kell kialakulnia. Némelyik példány később is hozzászoktatható az emberhez, de a többségük félénk marad. Ehhez hasonlóan a macskák összeszoktathatók a kutyákkal és más háziállatokkal is, de a kisebb méretűeket általában zsákmánynak tekintik.


Kommunikáció


A macska által kiadott egyedi hang („miaú”) különböző változatai eltérő jelentést hordoznak. Az állat más hangokat használ fájdalom jelzésére, (etetés vagy játék céljából történő) figyelemfelhívásra és üdvözlésre. Egyes példányok gyakrabban nyávognak, mások pedig ritkábban. Érzelmeiket a testbeszéddel is kifejezhetik (például a farok csóválása utalhat izgatottságra vagy idegességre), egyes jelzéseik azonban félreérthetőek (a harapás történhet játékból, de ingerültségből fakadóan is).


Intelligencia 


A macska próbálkozások és hibák, felfedezések és utánzás segítségével képes tanulni. Számos képességgel születik, mint például a vadászat vagy a toalett használata, amelyek azonban gyakorlást igényelnek. Az anyaállat a kölykeit három hetes koruktól a zsákmányállatok segítségével tanítja vadászni, melyeket kezdetben élettelenül, majd később élő állapotban visz eléjük, hogy az utódok láthassák hogyan kell megölni, illetve megenni azokat. Egyedülálló tájékozódási képességük, mely a madarak égitestek és mágneses terek alapján történő tájékozódásához hasonlóan működik, lehetővé teszi hogy akár több száz kilométeres távolságból is hazataláljanak. Emellett (jelenleg még nem tisztázott módon) az általuk ismeretlen helyre távozó gazdáikat is tudják követni.


Játék 

A házi macskák, különösen a fiatal egyedek, rajonganak a kötéllel való játékért. A legtöbb macska képtelen ellenállni a meglóbált vagy földön húzott kötélnek. Számos képi ábrázolás létezik, amely a macskát egy fonalgombolyaggal jeleníti meg. Ez a tulajdonság feltehetően a vadászösztönnel áll összefüggésben, amely arra készteti a kölyköket, hogy más macskák (rendszerint az anyaállat) farkán gyakorolják a vadászatot. A lenyelt kötél azonban az állat gyomrába vagy beleibe juthat, amely megbetegedéshez, súlyosabb esetben az egyed pusztulásához vezethet. Vannak akik ennek elkerülésére a kötelet lézermutatóval helyettesítik.


Agresszivitás 

Kis méretüknek köszönhetően a házi macskák nem jelentenek komoly veszélyt az emberre nézve – a legnagyobb kockázatot általában a karmolásokból, harapásokból eredő sérülések, esetleg valamely kórokozó által terjedő fertőzés[60] (például a veszettség) jelentheti. Bár a rossz tartási körülmények miatt frusztrált vagy játék közben megvadult állat akár komoly szemsérülést is okozhat, ez meglehetősen ritkán fordul elő (megjegyzendő, hogy a hímeknél a hasi tájék megérintése általában védelmi reakciót vált ki).


Magasság és zuhanás 

  

A legtöbb macskaféle szívesen tartózkodik magasan levő helyeken. Az állati viselkedéssel foglalkozó kutatók számos példával szolgálhatnak erre vonatkozóan, a magyarázat pedig nyilvánvalóan az, hogy a magasság jó megfigyelőpont az állat számára, ahonnan áttekintheti a „területét”, szemmel tarthatja az emberek és az esetleges egyéb háziállatok tevékenységét. A vadon élő macskafélék számára a magasban levő leshelyek segítséget nyújtanak a vadászathoz; alkalmanként a házi macskák is a magasból, például egy faágról vagy egy kerítésről vetik rá magukat zsákmányukra, ahogyan a leopárd.[61] Emellett a macskák számára a magasság tekintélyt és biztonságérzetet is nyújt.

A magas helyekhez való vonzódás azonban veszélyes is lehet, ugyanis élesben teszteli azt a közismert axiómát, mely szerint „a macska mindig a talpára esik”. Az American Society for the Prevention of Cruelty to Animals (Amerikai Társaság az Állatok Elleni Kegyetlenség Megelőzéséért) nevű szervezet arra figyelmezteti a macskatulajdonosokat, hogy védjék kedvencüket a túlságosan magas helyektől, ugyanis az elbizakodott vagy figyelmetlen állatok megsérülhetnek egy nagyobb zuhanás során.[62]

Esés közben a macska, kiváló egyensúlyérzékét és rugalmasságát kihasználva képes testét megcsavarva talppal a föld felé fordulni.[63][64][65] Ez az „önigazító reflex” avagy „korrekciós reflex” néven is ismert képesség, amely lehetővé teszi, hogy zuhanás közben, bizonyos idő elteltével az állat a megfelelő irányba forduljon. A legtöbb beszámoló szerint a néhány méteres zuhanások kevésbé károsak a számukra (habár néha komoly sérülésekkel járnak), de ismertek olyan esetek is (5-10) amelyben az állat nagy magasságból (például egy épület hetedik emeletéről) ért földet sértetlenül. A világrekordot Ken Myer floridai kormányzó Andy nevű macskája állította be, egy 16. emeletről történt 61 méteres zuhanást túlélve.[66] A közhiedelemmel ellentétben a farok nélküli macskák is rendelkeznek ezen képességgel, ugyanis főként a mellső és hátsó lábuk, valamint a gerincük segítségével fordulnak a megfelelő helyzetbe, a farok kevésbé fontos a mozdulatsor végrehajtásánál.[67]


A macska életkorának emberi életkorhoz való megfeleltetése


Macska Ember Macska Ember Macska Ember Macska Ember
1 hónap 5-6 hónap 1 év 15-16 év 8 év 48 év 15 év 76 év
2 hónap 9-10 hónap 2 év 24 év 9 év 52 év 16 év 80 év
3 hónap 2-3 év 3 év 28 év 10 év 56 év 17 év 84 év
4 hónap 5-6 év 4 év 32 év 11 év 60 év 18 év 88 év
5 hónap 8-9 év 5 év 36 év 12 év 64 év 19 év 92 év
6 hónap 10-12 év 6 év 40 év 13 év 68 év 20 év 96 év
8 hónap 13 év 7 év 44 év 14 év 72 év 21 év 100 év


A szobában tartott macskák általában 14-20 évig élnek, noha a Guiness Rekordok Könyve szerint a legöregebb ismert macska 34 éves volt.[68][69] A hazai macskák közül a regisztrált legidősebb 21 esztendőt élt meg.[70] Egyes nem hivatalos beszámolók 37 és 43 éves kort megért példányokról is említést tesznek. A házi macskák tovább élnek, ha nem engedik őket ki a szabadba (így csökken az esélye a harcokból, balesetekből származó sérüléseknek és a betegségeknek) és ha ivartalanítva vagy kasztrálva vannak. Ezáltal a kasztrált hím macskáknak nem lesz hererákjuk, az ivartalanított nőstényeknek pedig petefészekrákjuk, és mindkettőjüknél csökken a tejmirigy daganat kialakulásának esélye.[71] További fontos lehetőség az élettartam meghosszabbítására a macska életkorának és életmódjának megfelelő táplálék etetése. A vemhes és szoptató nőstényeknek, valamint a kölyköknek általában egy éves korig kölyöktápra, a felnőtteknek 6-7 éves korig felnőtt tápra, ezután pedig idős macskának gyártott tápra van szükségük. Ezzel ellentétben a modern városi környezetben élő elvadult macskák gyakran csak kettő vagy kevesebb évig élnek. A gondozott csoportokban élő vadmacskák élettartama hosszabb: a British Cat Action Trust már 19 éves vad hímet is jelentett. A legöregebb vadmacska „Mark” volt, akit a brit Cats Protection jótékonysági szervezet látott el, 26 évet ért meg.

A macskák és az emberek életkorának összehasonlításához általában egy évet 7 macskaévnek feleltetnek meg. Mivel azonban a macskák 2 éves koruk után lassabban fejlődnek az embernél, a skálát módosították, egy emberi évet 4 macskaévnek számítva.[72] Egy 7 éves példány középkorúnak számít, egy 10 év feletti pedig már idősnek. Az első hónapok összehasonlítását a különböző forrásból származó táblázatok rendszerint másként végzik el, így erre az időszakra vonatkozóan hozzávetőleges értékekkel érdemes számolni.[73][74]

Szaporodás és genetika 

A macskáknak évente két szaporodási időszaka van (bagzás), egy tavasszal és egy ősszel, amely minimálisan 4-7 napig tart, amennyiben a nőstény vemhes lesz.

A hímek péniszén hátrafelé mutató tüskék találhatók, melyek a pénisz kihúzásakor hozzáérnek a nőstény vaginájának falához. A nőstényt ez az ovuláció megkezdésére serkenti, de mivel erre nem minden esetben kerül sor, a nőstények ritkán esnek teherbe az első párzás során. A tüzelő nőstények több hímmel is párosodnak, így előfordulhat hogy az egy alomba tartozó kölykeik több apától származnak.

A szaporodási folyamat erős zajjal járhat, mivel mindkét állat hallatja a hangját. A zaj leginkább a harcoló macskák által kiadott hangokra emlékeztet.

A vemhességi időszak 63-65 napig tart. Az alom átlagosan 3-5 kölyökből áll. A legelső alom általában a későbbieknél kisebb létszámú. A kölykök elválasztása 6-7 hetes korban történik meg, ivaréretté pedig (nőstények esetében) 4-10, illetve (hímek esetében) 5-7 hónap után válnak. Egy átlagos nőstény a nemileg aktív életszakaszában összesen akár 100 utódot is világra hozhat.[75] A rekordot 1952-ben egy Dusty nevű texasi cirmos nőstény érte el, még a 18. életéve előtt, 420 utóddal. Az eddig ismert legnagyobb alom 15 kölyökből állt.[76] A kölykök átlagos tömege 85 gramm.[77]

A macskánál a vemhesség fizikai és személyiségi változásokat okoz. A fizikai változások közé tartozik a hasüreg megnagyobbodása, a hányás, a megnövekedett étvágy, a mellbimbók rózsaszínűvé válása és a tüzelési időszak elmaradása. A vemhesség végső stádiumában az állat fészkelőhelyet keres, gazdájához pedig egyre jobban ragaszkodik.[78] Előfordul, hogy az egymással jó viszonyban álló nőstények segítik is egymást a szülés során.

A kölykök (a Fédération Internationale Féline ajánlása szerint) legkorábban 12 hetesen állnak készen arra, hogy új otthonba költözzenek, illetve akkor, amikor már készek elhagyni az anyjukat. A macskák 6-8 hetes koruktól sebészeti úton sterilizálhatók a nem kívánt szaporulat elkerülése érdekében. Ez a beavatkozás megelőzi az olyan szexualitással kapcsolatos magatartásformák kialakulását, mint a vizelettel történő terület megjelölés (a hímeknél) és a hívó szándékkal történő nyivákolás (a nőstényeknél). Amennyiben az állatot az efféle magatartásformák elsajátítása után kasztrálják vagy ivartalanítják, akkor a viselkedésében ezek a jellegzetességek a későbbiekben is felbukkannak.

A házi macska és legközelebbi vad őse 38 kromoszómával rendelkezik. Jelenleg több mint 200 öröklődő genetikai betegség ismert, amelyek közül jónéhány hasonlít az embernél is fellépő genetikai rendellenességekre, egy részük pedig anyagcserezavarokat okoz.

A szőrzet színéért több gén felelős, kombinációjuk eltérő fenotípust eredményez. A szőrzet és a farok hosszát vagy hiányát egy-egy allél határozza meg, tulajdonságaikat pedig poligének befolyásolják. A macskáknál előfordul az albinizmus, amely öt allélhez kötődik,[79] léteznek kék és rózsaszín szemű albínó példányok is.

A Laboratory of Genomic Diversity (National Cancer Institute, Frederick, Maryland, USA) által támogatott Cat Genome Project annak lehetőségeit vizsgálja, hogyan használható fel a macska az örökletes emberi betegségek, a fertőző betegségek és a génállomány evolúció működésének modellezésére.

2002 februárjában bejelentették az első klónozott macska születését. Copy Cat, avagy CC (az angol „Carbon Copy” – azaz Másodpéldány szó rövidítéséből) 2001. december 22-én jött világra, 2006 szeptemberében pedig 3 utódnak adott életet, melyek természetes módon születtek meg.[80]


Túlszaporodás 

A Humane Society of the United States állítása szerint évente 3-4 millió macska és kutya elaltatására kerül sor, és még több kerül közülük az állatmenhelyekre, mivel jelentősen több állat születik, mint ahány számára otthont lehet biztosítani. A kasztrálás és ivartalanítás azonban segíthet leküzdeni a túlszaporodás problémáját.[81][82] A helyi állatvédelmi szervezetek is arra biztatják a lakosságot, hogy lehetőség szerint kasztráltassák/ivartalaníttassák házikedvenceiket, és hogy újak megvásárlása helyett inkább fogadjanak örökbe állatmenhelyekre került példányokat.

Tartás

Más háziasított állatokhoz hasonlóan a macskák mutualista kapcsolatban állnak az emberrel. A patkányok és egerek irtása az élelmiszerraktárakban nyilván fontosabb feladat volt, mint a település védelme az egykor vad állattal szemben, így befogadták azt. A rágcsálókra szintén vadászó kutyákkal ellentétben a macska rendszerint nem fogyaszt gabonát, gyümölcsöket vagy zöldséget, így könnyen beilleszkedhetett.

A kutyával szemben azonban a macska kevésbé idomítható, ugyanis annak ellenére, hogy közösségben kezdett élni, magányos vadász maradt.

„ Egyetlen állatfaj sem alakított ki olyan meghitt viszonyt az emberrel, s őrizte meg annyira mozgási és cselekvési szabadságát, mint a macska. ”

– Desmond Morris

Nem véletlen, hogy a macskák „tiszta” állatok; nyáluk, melyet gyakran használnak tisztálkodásra, természetes szagtalanítóként működik. Ez azért is hasznos, mert csökkenti annak esélyét, hogy a zsákmány megérzi a rá vadászó macska szagát. Ezzel ellentétben a kutyák számára a szag előnyös, ugyanis a csapat szélirányból érkező fele ennek segítségével könnyebben terelheti a zsákmányt a csapat széllel szemben érkező tagjai felé. A közösen végzett tevékenységhez fontos a kommunikáció, egy magányos vadász számára azonban ez nem szükséges. Ez is egyike azon okoknak, ami miatt egy ilyen állattal nehézkes az együttműködés; a macskákat többnyire nehézfejűnek vagy kifürkészhetetlennek tartják, és habár nem ostobák, zárkózottak és önállóak. Azonban szeretettel viseltethetnek emberi társaik iránt, amennyiben fiatal korukban kialakult náluk az emberekhez való ragaszkodás.A macskák száma országonként
Ország Macska Év
Egyesült Államok 90-93 millió* 2007[83][84]
Kanada 5 millió 1996[76]
Ausztrália 2,6 millió 2001[85]
Japán 8 millió 2007[86]
Egyesült Királyság 8 millió** 2004[87]
Franciaország 8,5 millió 2002[88]
Németország 7,5 millió 2006[89]
Svájc 1,35 millió 2006[90]
Ausztria 2,5 millió 2006[91]
Magyarország 3 millió 2006[92]
* a háztartások 37%-ában legalább 1 példány

** a háztartások 18%-ában legalább 1 példány


Az emberek különbözőképpen viselkednek a macskákkal szemben. Vannak akik társállatként, házikedvencként tartják őket. Mások elkényeztetik macskájukat, szinte saját gyermekükként bánnak vele. Megeshet, hogy a gondviselőjéhez kötődő állat át is vesz egyes emberi szokásokat. Például lefekvés előtt meglátogatja az alomtálcáját, a gazdája mellé fekszik az ágyon vagy a heverőn, esetleg kizárólag azt az ételt fogadja el, amit a gazdája is eszik. Egyesek emberi hangokat próbálnak utánozni; jelezve gazdájuk számára a szükségleteiket. Egy bizonyos hangszínű nyávogás és a szemkontaktus felvétele például a macska éhségére vagy szomjúságára utalhat. Emellett az állat képes hang nélküli kommunikáció (testbeszéd) kialakítására is, például dörgölőzéssel nyilvánítja ki szeretetét, arckifejezés és szemkontaktus segítségével jelzi ha szüksége van valamire (például ha szeretne átjutni egy csukott ajtón vagy ha esetleg egy bogarat talált a szőnyegen, amitől emberi segítséggel kíván megszabadulni). Ritkábban az is előfordul, hogy a macskatartók a kutyáknál is bevált étellel történő jutalmazás segítségével egyszerű trükköket tanítanak be kedvencüknek, például karikán való átugrást.

Tudományosan igazolt tény, hogy a macskatartás jót tesz az egészségnek, ugyanis az ölben doromboló macska simogatása, kényelmet és biztonságérzetet nyújtva segíti az ellazulást, feloldva a stresszt, amely a magas vérnyomás és más betegségek kialakulásában játszik szerepet.[93][94]

A macskaszőrrel szembeni allergia az egyik legfőbb oka annak, hogy egyes emberek nem kedvelik ezeket az állatokat. Habár vannak akiknek allergiájuk ellenére is örömére szolgál a macska társasága, így betegségüket gyógyszerekkel és az állat rendszeres fürdetésével próbálják leküzdeni. A DNS-ükben található természetes eltérés folytán minden ötvenezredik macska mentes az allergiát okozó proteintől. Ezt a tulajdonságot kihasználva 2006-ban amerikai kutatók kitenyésztettek egy hipoallergén fajtát, amely szintén megoldást jelenthet a problémára.[95] Nemrégiben végzett vizsgálatok kimutatták, hogy kevesebb az állatokra allergiás beteg azon emberek között, akik életük első évét macskák vagy kutyák társaságában töltötték el, mint azok között, akik gyermekkorukban nem kerültek kapcsolatba állatokkal.[96] Czeizel Endre szerint az allergiára való hajlam örökletes, de a betegség kialakulásának esélye 10%-ra csökkenthető a gyermek egy éven át tartó szoptatásával.[97]

A városokban élő emberek számára zavaróak lehetnek az elvadult, szabadon kóborló macskák, mivel éjszakai nyávogásuk és vizelettel történő terület megjelölési szokásuk bosszantóvá válhat, ha egy területen nagy számban vannak jelen. Védekezésképpen az állatvédő szervezetek igyekeznek a gazdátlan egyedeket kasztrálni, ivartalanítani. Emellett létezik lehetőség a macskák elektronikus eszközzel történő távoltartására is, amely az emberi fül számára nem érzékelhető magas frekvenciájú hang segítségével riasztja el a zajra érzékeny állatokat. A vidéki gazdaságokban néhol tucatnyi félvad macska él, melyek a pajtákban és a mezőkön vadásznak a takarmányra veszélyt jelentő rágcsálókra. A kedvencként tartott macskák is képesek rágcsálók, nyulak, madarak, gyíkok, békák, halak és rovarok elejtésére, de zsákmányukat nem minden esetben fogyasztják el. Néha csupán megmutatják gazdájuknak a megölt vagy megbénított prédát a dicséret vagy a jutalom reményében. Egyes vélemények szerint ez a magatartás része a macska és az ember közti különös kapcsolatnak, melyben a macska néha „kölyök” (játszik, dédelgetésre vágyik), néha pedig „felnőtt” szerepet tölt be (bemutatva a furcsa, csupasz bőrű, óriás „macskakölyöknek”, hogy mi a vadászat lényege).

Annak ellenére, hogy magányos állatként ismert, a házi macska szociálisan elég fejlett ahhoz, hogy kolóniákat alkosson, ahhoz azonban már nem, hogy az oroszlánhoz hasonlóan csapatban támadjon. Egyes fajták, mint például a bengáli macska, az ocicat és a manx kimondottan társaságkedvelők, de akadnak köztük kivételek. Miközben az egyedek őrzik saját területüket (a szexuálisan aktív hímeké a legnagyobb, a kasztráltaké a legkisebb), léteznek semleges zónák, melyekben a macskák konfliktusok nélkül üdvözlik egymást. A semleges zónákon kívüli területekről rendszerint azonnal, agresszíven fújva és morogva kísérlik meg elzavarni az idegen példányt, amennyiben pedig ez nem jár sikerrel, rövid, de zajos és vad támadást intéznek a betolakodó ellen. A harcoló macskák szőrüket felborzolva és hátukat domborítva igyekeznek megnövelni látszólagos méretüket, hogy ellenfelüket elrettentsék. Néha játék közben is gyakorolják ezt a magatartást. A támadás során többnyire a mellső lábuk segítségével ütéseket mérnek az ellenfél arcára és testére, emellett pedig harapnak is, de ennek ellenére a súlyos sérülések aránylag ritkák; a vesztes az arcát vagy a fülét ért néhány karmolás után, rövidesen elrohan (esetenként a győztes rövid távon üldözi). A súlyos sérülések normális esetben a karmolásokból és harapásokból eredő fertőzésekre korlátozódnak; ezekbe azonban az állat bele is pusztulhat, ha a sebeket nem kezelik megfelelően. A harcokból eredő sérülések biztosítják az elsődleges terjedési módot a macskák immunhiányos betegségét kiváltó FIV vírus (macska-AIDS) számára. A szexuálisan aktív hímek életük során számos harcot vívnak, arcukon és fülükön gyakran láthatók az összecsapásokban szerzett sérülések nyomai. A nőstények szintén harcolnak a területük és kölykeik védelme érdekében, még az ivartalanítottak is megvédik saját birtokukat

.
Elvadult macskák 

Az elvadult macskák egyedül vagy csoportokban, úgynevezett kolóniákban élnek, melyek az elérhető élelemforrások függvényében otthont biztosítanak a kölykök számára. Egyes elveszett vagy elhagyott házikedvencek is csatlakoznak ezekhez a csoportokhoz (feltehetően jobb lehetőség hiányában).

Az elvadult macskák élettartama rövidebb, a házi körülmények között tartottakéhoz képest, melyek tizenhat évig vagy annál tovább is